Balatonőszöd

Balatonőszöd címereA falu 900 éves, de a régészeti leletek azt bizonyítják, hogy i.e. 3000 évvel ezelőtt települtek ide emberek. A római birodalom idején virágzó kultúra volt a Balaton közelében. Nevét valószínűleg az Ősz személynévből kapta. Először egy 1082-ből származó oklevél említi preadium Euschud alakban, de 1229-ben már villa Euseed formában írnak róla. Jelentős templomos hely volt a középkorban. Erre utal, hogy a Székesfehérvári káptalan birtokai között szerepel.

A török hódoltság idejéből származó 1563-as adóösszeírás hat házat sorol fel. A XVI. század végén a tihanyi vár tartozékai között említik. Feltehető, hogy polgárai a töröknek és a magyarnak is adóztak. A török időket mindössze négy család vészelte át. 1807-ben a piaristáké lett a település, amelynek ekkor már a katolikus mellett, református temploma is volt. A környező települések reformátusai is ide jártak istentiszteletre.

Szórakozás, pihenés

Főzőverseny és sportprogramok mellett folklór és könnyűzenei műsorokkal várják a vendégeket. A főzőversenyre és sportversenyekre szombat délelőtt, folklór műsorra szombat délután kerül sor. Este tűzijáték, könnyűzenei est valamint utcabál garantálja a szórakozást.

5 éve rendszeresen július 3. hetének szombatján kerül megszervezésre a kettes fogathajtó verseny. A falukép az utóbbi 12 évben változott jelentősen, rendezettebb lett. Jellegzetes épülete a négy emeletes magtár és több népi ihletésű lakóház. A falutól délre kiránduló helyek, boros pincék találhatók. Északi oldalról a Balaton tó határolja közel 2 km-es szakaszon. Balatonőszöd Község kistelepülés családi lakóházainak száma: 250, üdülő ingatlanok száma: 340.

Balatonőszöd hivatalos honlapja: www.balatonoszod.hu